Az ördöngös Rózsa Sándor és a „pesti poéta"
Jókai a kortárs magyar irodalomban 2.
Cserna-Szabó András Sömmi című regényének egy epizódjában Jókai az alföldi betyárok közé keveredik, hogy elhozza nekik az amnesztia hírét, amelyet Kossuth apánk ígért be, ha beállnak ők is, a haza védelmében, katonának.
A lovuk után húzva hozzák a megviselt, ifjú poétát az őrködésre rendelt legények betyárfejedelmük elé, mivel Móriczunk - puszta tudatlanságból, akárcsak annak idején Harry Potter Voldemortot - a nevén nevezi Rózsa Sándort. A Jókai korában amúgy is bonyolult, ezerszínű megszólítási lehetőségek között a pesti viszonylatban nyilván otthonosan mozgó ifjú el van veszve a pusztán. Azt se tudja többek között, hogy a hangos beszédért - a nagyfőnök jelenlétében - azonnyombani kibelezés jár...
Képek a hazai népéletbőlSzegénylegények a csárdában
Milfajt Ferenc betyár Veszprém m.. 1836-ban, felakasztatásakor készült kőnyomatos emlékképéről
Forrás: Digitális Képarchívumhttps://keptar.oszk.hu/
Ám Rózsa Sándor már ősidők óta várja és reméli az amnesztia hírét, így ahelyett, hogy ott helyben levágná az ifjú poéta fejét (gondoljunk bele hogy ebben az esetben Móricz bácsi sosem öregszik meg, sosem csókolja meg Emília néni kezét, és soha nem születnek meg a feleselő múzsák történetei, én meg nem írogathatnék itt össze mindenfélét...), bacchanáliát rendez neki.
A továbbiakat idézzük meg a legenda megörökítőjének tollából, Cserna-Szabó András Sömmi című regényéből, amelyről egyébként egy kolleginám kiváló kritikát írt.
https://art7.hu/irodalom/hogyan-lesz-a-kutyabol-szalonna/
"A többiek határtalan csodálkozására a Sándor beinvitálta a Delelő Csárdába a Móricz Poétát, és onnantól kezdve mindenki úgy bánt vele, mint a hímes tojással, simogatták a fejét, porolták a ruháját, vizes ronggyal törölgették a piszkos orcáját, és etették, itatták, szentesi tarhonyával traktálták, még a rózsaszín malacbőrű zöldág Katót is felkínálták neki, amit a Móricz poéta udvariasan elhárított, azzal, hogy igazán takaros leány ez a Kató. porhanyós, akár a teasütemény, és zsenge, akár a fiatal karalábé, de ő friss házas, egy nap híján öt hete volt a lakodalma, szent esküt tett a hitvesi hűségre, és erre a Zöldág csapláros borvirágos orrú, virágjamúlt felesége a lepcses szájával azt kelepelte a Móricz poétának, hogy annak a pesti asszonybordának bizonyosan halovány fogalma sincs, hogyan kell a rendes paszulylevest főzni, mert hát valamirevaló bablevest csak az Alföldön tudnak csinálni, evett ő már sok helyütt, Kassán, Budán, még Egerben is, olyanok voltak azok, mintha avas szalonnából meg langyos lóhúgyból kotyvasztották volna őket, kifordult attól az ember leányának a bele, nem véletlenül zúdították az egri asszonyhősök a török fejére a levesüket, gyilkos fegyvernek alkalmasabb volt az, mint ennivalónak, egyébiránt a környék legjobb paszulylevesét mind közül ő főzi - görögolvasó meg angyalbakancs, érti, kend, fiatalúr, magyarázta Zöldágné, nagy szemű fehérbab meg füstölt malacláb, ez a lelke az igazi bablevesnek, nem más, de én főzök bele még csülköt is, hogy sűrűbb legyen, és kell még bele hagyma, gyökér, zeller, répa, fokhagyma, babérlevél, kevés köménymag, kalbász karikára, a végén meg berántom csörmepaprikás rántással, csipedett bele, tárkonyecet és tejfel, a tetejére petrezselyemzöld, eddig csak szentesi bablének hívtam, de ma elhatároztam, hogy átkeresztelem e jeles nap emlékéül Rózsa-bablevesnek, mondta a Zöldágné büszkén, és előbb ünnepélyesen széttárta karjait, mint egy rétor, majd szedett a bableveséből minden tányérba, és mi pediglen mohón kanalazni kezdtük, de akkor hirtelen felállt a Sándor, és a kanál kiesett a kezünkből, súlyos csend lett, a légy zümmögését, meg a szú percegését a gerendában hallani lehetett, és azt mondotta akkor a Sándor, hogy nem Rózsa lesz ennek a csodazupának a neve, hanem éppen Jókai, ennyit megérdemel az örömhír jeles hozója, és a Móricz poéta kipirult orcával megköszönte szépen a figyelmességet, és megígérte, hogy a receptet megőrzi, és átadja a Zöldágné szavait hűen a Rózának, aki az ő újdonsült asszonya."(150-152)
A szituáció nem Cserna Szabó András, hanem Jókai Mór által teremtett legenda, aki az Én életem regénye című művében írja le részletesen Rózsa Sándorral való találkozását. Amikor ezt a sztorit papírra vetette, ott bujkált benne a kisördög, no, meg a nagyotmondó Háry János, hiszen fennmaradt Kossuthnak írt hivatalos jelentése, amelyben bevalja, hogy jobbhíján lepasszolta valakinek az amnesztialevél átadását.
Mindemellett meg kell még jegyeznünk, hogy lehet, hogy Jókai ezen élménye is hozzájárult a Sárga rózsa című regényének megírásához. Ha többet akartok tudni az Alföld, a pusztai hétköznapok, és a betyár világ jókais ábrázolásmódjáról és látásmódjáról, olvassátok el a művet, illetve Vaderna Gábor Igazságok és hazugságok című tanulmányát a kisregényről.
