Egy vámpírasszony érzéki álma
Egy vámpírasszony érzéki álma
(Jókai a kortárs magyar irodalomban 1.)
Ahogy azt a novellafüzérhez kapcsolódó bevezetőben olvashattátok, a klasszikus szépírók élénken feleselő, ám nagyon is halott, alkalmi múzsáinak szócsöve Gulotten Emília, aki különleges képességét egyik történetem főhősétől nyerte. A süldőkorától jósnőként működő Emília ugyanis meg volt győződve róla, hogy Jókai Mór kézcsókjának hatására vált médiummá. Ezt a végzetes találkozást követően rendszeresen keresik fel különböző rendű-rangú női szellemek. Emília, akinek naplójából egyértelműen kiderül,(A vallomást és a találkozást leíró részletet hamarosan közölni fogjuk.) hogy egész életében rajongott a nagy mesemondóért, körültekintően beszámol arról is, hogy "Móricz után bizony minden asszony megfordult a pesti utczán, legyen az pelyhes csibécske, első bálozó leány, mélyen vallásos, hűséges asszony, vagy tisztes éltes úrihölgy, mindegyik megfeledkezett magáról, ha a művész úr a közelikbe került."
- Jókai Mór
És hogy a sóvárgó pillantásokon túl hangot is adtak a rajongásuknak, arra is találhatunk példát bőven. Ím, a Petőfi Irodalmi Múzeum kincsestárának egy levele, amely 2001-ben látott egy gyűjteményes kötetben napvilágot:
"Hazánk szeretett hazánk Kedves irója!
A legőszintébb tisztelettel esedezik kegyes elnézésért egy egyszerü falusi leányka őszinte hodolatát csupán e néma virágokban - keble tiszta szentélyeből nyujtja át - szoljanak helyette virágai melyeknek kedves illatát és jelentőségét kegyelt írónk bizonyosan értendi.
Üdv a jó honfiaknak!"
Forrás:
OPPENHEIM REGINA-JÓKAINAK, Kapolcs, 1872. máj. 01.
"az őrültek házába akartatok záratni engemet..." Jókai Mór kiadatlan levelei és Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezései, Budapest, Enciklopédia, 2001, 63.
Jókai saját korában a magyar nők tömegei számára szexepilnek, az irodalom rocksztárának számíthatott, de egy, a közelmúltban publikált regény szerint nemcsak az elevenek, hanem a holtak, pontosabban az élőholtak sem nagyon tudtak neki ellenállni. Szécsi Noémi finnugor vámpír című regényéből kiderül, hogy egy harmadik évszázadát taposó vámpírasszony visszatérő, erotikus álmában újra és újra megjelenik az ellenálhatatlan férfiú.
Amikor ezt a részletet olvasom, hajlandó vagyok osztozni Emília néni meggyőződésében. A vámpírok köztudomásúlag hipnotikus erővel hatnak az egyszerű halandóra. Vajon mennyire lehet karizmatikus egy olyan ember, akinek mosolygós ibolyakék szemeinek csak az emlékét kell felidézni ahhoz, hogy egy belevaló vérszívó transzba essen?
Idézzük meg hát a történetet, amelyet finnugor vérszívónk oly sokszor felidéz a hányattatott sorsú Jernenek, hogy az már jobban tudja kívülről, mint a Nemzeti Himnuszt.:
"Jókai Móriccal álmodtam - sóhajtott fel egyszerre fájdalmasan. - Nem tudom elfelejteni Móricot. Eltellik száz év, százötven, de képtelen vagyok elfeledni.
Eszem ágában sem volt megkérdezni, hogy mit álmodott, mert kívülről fújtam. A nagymama kisebb-nagyobb rendszerességgel álmodott a Jókai Mór néven az 1800-as évek második felében alkotó magyar regényíróról, akit nagy mesemondónak is neveznek, hiszen kimeríthetetlen képzelőerejének köszönhetően valósággal ontotta a fordulatos és romantikus történeteket. Folytattam a zöldségaprítást.
-Tudod, mit álmodtam?
-Tudom -feleltem, de már láttam, itt az őszinteség nem segít.
Honnan tudhatnád? Elmesélem. Ott állt, fekete bársonymentében, ibolyakék szemei csak rám mosolyogtak. Közeledtem, hívogatott a tekintete. Szaporáztam a lépteimet, hogy mihamarabb magamhoz vonhassam, és nyaka finom bőrébe vájhassam fogaimat. S akkor persze a látomás szétfoszlott, felébredtem.
Ezt az érdekes álmot kár lett volna kihagyni. Tudtam most jön Laborfalvi Róza.
-Az a kiálhatatlan Laborfalvi! Soha senkit nem engedett a közelébe. Mármint nőket nem - folytatta nagymama.
Még nagymamát se.
- Engem se.
Mert féltékeny volt.
- Féltékeny volt. Hogy ő a Móric mellett mégiscsak egy öregasszony. Én bármikor mentem, szép és fiatal voltam. hiába kértem, hogy fogadjon engem az író úr, könyveinek nagy rajongói vagyok. Bement a cseléd, aztán kijött a nagysága, jól megvizslatott és azt mondta: "Az uram egy regényen dolgozik, sajnálom, kisasszony, de most nem fogad senkit.
A fenét sajnálta.
- A fenét sajnálta. Csak nem engedett be hozzá."
Jókai Mór sármja, valamint a természetfelettivel való kapcsolata mellett (ahogy azt a 2000-ben megjelent Házisárkány című novellámban én magam is bemutattam) arra is találunk itt utalást, hogy Laborfalvi Jókait hét lakat alatt őrizte. Valószínűleg Jerne (a regény kulcsfigurája és narrátora) nagymamájának nem volt tudomása arról, hogy Jókai nemcsak a kíváncsi női szemek elől volt elzárva, hanem létezett egy napi alkotói norma is, aminek teljesítése nélkül nem hagyhatta el a dolgozószobát. A rokonok, ismerősök leírásából is úgy tudjuk, hogy Laborfalvi bizony gyakran rázárta Móriczra a füredi villájukban dolgozószobája ajtaját. Ezt a kortársak részben zsarnokságként, részben áldásos következetességként értelmezték, amiben azonban egyetértettek, az az, hogy a szerző termékenysége javarészt Róza vasszigorának érdeme. Elképzelhetjük, milyen rendíthetetlen is volt ez az asszony, ha egy olyan tapasztalt és agyafúrt lény sem tudott hozzáférkőzni a szerzőhöz, mint az iránta vágyakozó vámpírasszony...