MEMOÁR A MÚLT SZÁZADBÓL 

A novellafüzér kerettörténetét olvashatjátok el ebben a bejegyzésben, amely a három novellámmal együtt megjelent a 2000 folyóirat 2017/8-as számában.

Ez a kötet itt az ükanyám, a híres-nevezetes Gulotten Emília eddig ismeretlen feljegyzéseinek egy részét tartalmazza, akinek szakmai sikereiről a nevezetes elsőszámú pesti hírlap, a Bolond Miska tudósított annak idején. Emília tehetséges jósnő hírében állt, aki tévedhetetlennek bizonyult a jövendőmondás terén. Amikor belelapoztam a padláson porosodó régi ruhásládába rejtett titkos naplójába, arra derült fény, hogy üknagymama nemcsak az eljövendő évszázadok nagy szellemeivel, hanem a régmúlt elfeledett halottjainak kísérteteivel is szoros barátságban állott. Memoárjában lejegyezte, hogy e különös képességre azon a napon (1895. december 13.) tett szert, mikor a még mindig pajkos tekintetű, magnetikus vonzerőjű, boszorkányos aurájú Jókai bácsi kezet csókolt neki (rossz nyelvek szerint nem csak kezet). Azon az éjjelen megjelent neki az első kisasszony. S aztán minden évben egy. De ők nem ijesztgették, fenyegették - sokkal inkább megnevetették hányattatott sorsú nagymamámat.

Ím, közre adom most naplójának azon kicsiny részét, a Jelenések asszonyainak tollba mondott történeteit, mely nemzetünk kiváló tollforgatóiról szólnak. E kisasszony-kísértetek kedves-keserű emlékei pajzán kis anekdoták, melyek talán egyes olvasókban megbotránkozást keltenek: Nekik üzenem, hogy nemzetünk nagyjait nem úgy kell mutogatni, mintha nem lennének többek, mint fedhetetlen, márványkőbe vésett szobrok. Nem szentek, hanem emberek ők, akik esendőségük ellenére még jó példaképek lehetnek, s halhatatlan soraikat leginkább csintalanságuk által lophatják be a mai ifjúság szívébe.

Budapest, 2015. április 1. Stein Rozália