Mire jó egy gatyamadzag? Hiedelmek és rítusok

Petőfi Sándorról szóló naplófeljegyzésében Emília néni arról is tudósít, hogy Haray Viktor, miután Pila Anikóval rajtakapták, sietve igyekszik rögzíteni egy madzaggal a nadrágját a derekán, miközben a felszarvazott Petykó kocsis nekiesik a tüzesvérű szakacsnénak. A madzagkészítés és árusítás jellemzően a cigány etnikumhoz kötődött, de sokan otthonaikban maguk állították elő ezt a férfi kiegészítőt. Szőhették laposmadzag-szövőn, de lehetett sodrott technikával elkészített, gömbölyített madzag is. 

A csipkével,  állati prémmel díszített gatyamadzagot szerelmi ajándékként is ismerték. Még nagyszüleink idejében sem volt jellemző a szerelmi házasság: Az idősebb generáció, a társadalom minden szintjén elsősorban anyagi szempontokat figyelembe véve döntött arról, hogy ki kivel házasodjon össze. Ugyanakkor lehetőség nyílt az udvarlásra, az ún. "szerelmi ajándékokkal" az érzelmek kifejezésére. Elsősorban természetesen a férfiak udvaroltak így, a vásárról, búcsúkról hoztak a lányoknak hímzett zsebkendőt, apróbb ékszereket, mézeskalácsot, gazdagon díszített használati tárgyakat. Ez a középkori lovagi szerelmi hagyományokra emlékeztethet minket, ha azonban a fiatalok mégis úgy döntöttek, hogy szülői akarat ellenére összekötik az életüket, akkor számíthattak arra, hogy elesnek a támogatásukól.

       Szerelmi ajándékok az MNM Palóc Múzeumában, Balassagyarmaton

Ám a madzaggal a régi időben nem csak a nadrágot lehetett megkötni. Ha a férfi öltözet e kiegészítő darabja asszonyi kézbe került, gyakran vált egy házilag is kivitelezhető varázslat részévé. A népi szokás- és hiedelemvilágban a gatyamadzag, mint mágikus tárgy, mint a megkötő és a megkötéseket feloldó eljárások eszköze volt közismert, amelyben maga a kötés, vagy a kötések feloldása a madzagon ténylegesen is megtörtént. 

A fiatal házasoknál a menyasszony, ha azt akarta, hogy férje hűséges legyen hozzá, hét, vagy kilenc görcsöt kötött a madzag különböző pontjaira. Másképp történt egy kicsit a megkötés, ha a férj már gyanúba is keveredett. Ekkor kilenc hurkot kellett létrehozni a mutatóujjon, s a végén lelógó szálat kellett áthúzni a vízszintes irányban mindegyiken, úgy, hogy a kilenc görcs egyszerre jöjjön létre. Amíg ezt a mágikus csomóval ellátott kiegészítőt az asszony magán hordta, biztos lehetett abban, hogy idegen ágyakban az ura nem jár szerencsével. Hiábavaló volt olykor az álhatatosság is, a rendes férjek sem voltak biztonságban, ha más asszonyok szemet vetettek rájuk. Hiszen ugyanezzel a rítussal azt is el lehetett érni, hogy a tulajdonosa csak mellette legyen legény a gáton. Ehhez csupán egyetlen kiegészítőre volt szükség: a csomókat egy eleven béka lábára kötötték. Ráadásul a kötés őrizgetésével se volt probléma, hiszen a békát bele kellett  dobni valamilyen állóvízbe. Ehhez a kötéshez azonban - tekintve a jószág ficánkoló természetét - nem ártott  egy kis külső segítség sem.

A kötés és oldás jellegű mágia gyakorlatában központi szerepet kaptak a boszorkánynak tartott személyek. Egyrészt, mint akik képesek a megkötésre és az oldásra, pontosabban az emberi érzelmek és viszonyok befolyásolására, másrészt úgy is előkerültek, mint aki ellen elvégezték a mágikus gyakorlatot. A kilincset gyakran gatyamadzaggal kötötték be, a régiek hite szerint ugyanis így a boszorkány éjszaka nem tudott bemenni az otthonokba, a szobákba. Ebben az esetben a védekezés gesztusa mögött az a képzet állt, amellyel minden mellkasi fájdalommal járó betegséget, illetve a rémálmokat magyarázták: Avagy azzal, hogy egyes boszorkányok "megülik", megnyomják az embert éjszaka.

"Ha valaki észrevette, hogy a családja közül valakit bántottak, ami ruha rajta volt, annak a ruhának a nyakát kellett a köszöbön megverni a fejsze fokával, közben ajtóba bal kézzel egy villát szúrtak, egy seprűt az ajtóban nyírájával felfelé állítottak. Bal kézzel mindenüvé, ajtóra, ablakra keresztet rajzoltak. A gerendalyukba gatyamadzagot huztak. Akkor nem tudott elmenni a boszorkány, ha ott vót. (Sárrétudvari, Hajdú-Bihar megye)"

Persze a biztosító-védekező eljárások halmozása közben olykor egészen extrém ötletek is előkerültek.

"Ha valaki fél a boszorkányoktul, hogy megnyomik, kenje mög a kilincsöt fokhajmával, a söprüt állítsa föl a sarokba, mög a csicsit kenje mög disznó ganéjával, akkor többet nem nyomik mög a boszorkányok." (Szőreg [Szeged], Csongrád megye)

A boszorkányokhoz erősen társul az a képzet is, hogy elveszik, megkötik a tehén, vagy a gyermekágyas anya tejét. A rontó kézrekerítése és az elvitt tej visszaszerzése a hiedelemelbeszélések szerint úgy lehetséges, ha a varázshurkokat szűzlány által font fonálból készítjük, s az érintett gyermek fürdővizében megmerítjük. Az ilyen jellegű vádakban a boszorkányság hiedelme gyakran összekapcsolódott a bába alakjával. A régi idők szülészeit hibáztatták akkor, ha valami a gyermek világrahozatalával balul sült el, ha az anyát és gyermekét az első években szerencsétlenség érte. 

A gonosz lények, a boszorkányok leginkább az újszülöttre, a kisgyermek épségére voltak nagy veszéllyel. Palóc vidéken ma is élő hagyománya van annak az ősi kötő-védelmező szándékú mágiának, amelynek elvégzése során az újszülött csuklójára piros szalag, gyöngysor kerül.

__________________________

Források 

Deáky Zita - Krász Lilla, Minden ​dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI-XX. század). Budapest, Corvina, 2005.

Ortutay Gyula szerk., Magyar Néprajzi Lexikon, II. köt. Budapest, Akadémiai, 1979. 

 Pócs Éva, Kötés és oldás a magyar néphitben. Etnographia (1963) LXXIV. évf. 6. sz. 565-612.

Egyetemi jegyzetek

Az idézett szövegek forrása

Pócs Éva kiad., Hiedelemszövegek, Budapest, Balassi, 2012, 200-202.