Sándor úrfi és a koltói idill

A XIX. század második felében a folyamatosan kiépülő Petőfi  kultuszhoz azok a folyóiratbeli cikkek is jelentősen hozzájárultak, amelyek komolyabb háttérkutatást vagy forrásismeretet nélkülözve a szerző életének egy-egy epizódját ismertették. Ezek a rövid, olvasmányos, anekdotázó cikkek sokkal szélesebb körökhöz is eljutottak, mint a tudományos igényű, életműről szóló munkák, vagy életrajzok, igaz, utóbbiak szándéka, jellege és tartalma sokszor egybecsengett a korabeli "bulváréval."

  Barabás Miklós-Helbing Ferenc: Petőfi Sándor

              (Alakuló kultusz: A műalkotás  bélyegen, 100 évvel Petőfi születése után)

                    Forrás: Digitális Képarchívumhttps://keptar.oszk.hu,  DKA-069146

Ezek az életrajztöredékek a tényleges ismereteket, a tárgyi tudást regényes, fiktív elemekkel egészítették ki, amelyek elsősorban a Petőfihez kapcsolódó sztereotípiáka, hamis berögződésekre, valamint arra a korabeli - máig ható - jellemző gyakorlatra vezethetőek vissza, hogy az életmű jellegzetességeit rávetítették a magánéletre (Ennek a fordítottja is igaz volt, az életmű egyes darabjait is túlzóan magyarázták magánéleti elemekkel). Petőfi ennek fényében a koltói idillben egy, a Fővárosi Lapokban közölt cikkben feltűnik, mint borozgató, bohém költő,  mint a folyton incselkedő, udvarló poéta, aki teszi a szépet a fehérnépnek, amikor csak alkalma adódik rá, illetve mint a nép fia, aki harmonikus viszonyban van a természettel, és aki vonzalmat érez a népi életmód és kultúra iránt. Utóbbi esetében jól érzékelhető az életműből eredeztető, a költő személyes érdeklődésére, s így egy átlagos koltói napjának leírására történő következtetés: A lent idézett cikk kikötéssel él: azon megjegyzését, hogy Petőfi nem figyelt az erdélyi népdalokra, mert őt csak az alföldi dallamok érdekelték, többek között Az Alföld című vers kezdő sorai is generálhatták.

"Mit nekem te zordon Kárpátoknak

Fenyvesekkel vadregényes tája!

Tán csodállak, ámde nem szeretlek,

S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én világom;

Börtönéből szabadúlt sas lelkem,

Ha a rónák végtelenjét látom."

A koltói kastély 

A korabeli grafikát a Vasárnapi Újság LI. számában, 1881. december 18-án adta közre

              Forrás: Digitális Képarchívum https://keptar.oszk.hu,DKA-055033

"Midőn az őszi esős napok beálltak, a házi urat családi ügyek Kolozsvárra szólíták.

-Mennem kell druszám - mondá neki - a míg visszatérek, légy plenipotenciarius a dominiumban.

-Jól van, de sokáig ne várass magadra. Soloban rám ér a versfaragás dühe, míg duettben lebírkózzuk a fekete kísértetet, nyakára zudítva egy két pohárral a "34"-esből.

[...]

"Sándor úrfi" - ahogy a kastélybeliek nevezték, midőn magára maradt, többnyire olvasással tölté idejét.

[...]

Október elején sokat bolygott a Lápos balpartján fekvő füzesek közt. Nézte a sarjúkaszálást, vagy a kukoricaszedést, amint ő debreceniesen mondá, a "tengeri-törőket". Néha leült egy-egy boglya tövébe, s olvasott a verőfényen, nem törődve a cikornyás népénekkel, mely azon a vidéken dívik. Az ő szívéhez az alföld magyar nótái szóltak. Vasárnaponként elment nézni a népmulatságot, s megesett, hogy egy-egy piros arcot tréfásan meg is csipkedett. Tiszteletes uram nem vette jó néven, hogy a templomba nem ment, hanem csak a mellé járt, pipaszó mellett nézve az imátkozni menő falusi népet. Él maig is egy asszony, ki akkor virítá tavaszának legszebb virágait, s most nem feledte el, hogy Petőfi egyszer őt visszatartóztatá, az egész templomi időt elbeszélgette vele. Akkor nénémasszony is elfeledte a bibliát a poétáért!"

Forrás: 

Kerekes Sámuel: Petőfi Koltón. Fővárosi Lapok LXVII. szám. 1872. 03. 22.

A cikkben azt is megfigyelhetjük, hogy az adott helyszínhez és eseményekhez köthető szemtanúk szavaihetőségén is sok múlott. Teleki Sándor gróf, a költő koltói vendéglátója emlékirataiban bizonyíthatóan felcserélte a koltói tartózkodások eseményeit, és ismerettségük kezdetétől fogva propagandaszerűen bizonygatta, hogy az ifjú költő természete egészen a vándorcigányokéhoz volt hasonló, s hogy szenvedélyesen ivott, dohányzott és kártyázott. Elterjedt azonban az a nézet is, hogy maga a házigazda volt rossz hatással a poétára, aki, ahogy magára maradt, egész konszolidáltan töltötte el mindennapjait. Erről az időszakról azonban nyílvánvalóan nem tudósít az emlékirat: Itt a költői életművön túl a fennmaradt helyi anekdoták és a népéletről való kezdetleges ismeretek "segítik" a század második felének publicistáját. A megélénkülő figyelem a népi hiedelemvilág, népszokások, a népi életmód iránt "bevonzották" a kultikus elemekkel előszeretettel élő életrajzírók munkáiba a néprajzi vonatkozásokat is.  Ebből adódik többek között az idézett forrás azon részlete is, hogy...

"Október elején sokat bolygott a Lápos balpartján fekvő füzesek közt. Nézte a sarjúkaszálást, vagy a kukoricaszedést, amint ő debreceniesen mondá, a "tengeri-törőket".